BLOG

Újabb növekedést hozhat 2020 a Toyota számára

2019-ben a harmadik legnépszerűbb márka volt a japán gyártó Magyarországon

2019 történelmi sikert hozott az egyetlen év alatt hét új modellt bemutató Toyota számára. A kivonásokkal tisztított, valós magyarországi piacon a márka 12168 új autó értékesítésével történetében először a harmadik helyen végzett.

Mindezt ráadásul úgy sikerült elérnie a Toyotának, hogy – bár a kiírás feltételeinek 6 Toyota modell is megfelel – a nagycsaládos autóvásárlási támogatás jelentette forgalomnövekedésből csupán korlátozottan vette ki a részét.

A Proace kisbusz különböző modellváltozatai, vagy épp a Land Cruiser nem számítanak klasszikus családi autónak, míg a Prius Plus magasabb árfekvése miatt volt a program adta lehetőségekkel elő családok körében ritkább választás.

A siker kulcsa tehát az autógyártó környezetbarát modellinváziója volt. Vadonatúj generációval jelentkezett a világ legnépszerűbb SUV-ja, a RAV4. Megújult a világ legkelendőbb személyautója, a Corolla, valamint az Európába 15 év után visszatérő Camry. Év végén pedig megújult a Toyota sláger crossovere, a C-HR is.

A zöld invázió mellett belefért a Toyota legendás sportautója, a Supra 17 év utáni feltámasztása is, amelynek korlátozott számban elérhető modelljeit szintén elkapkodták.

A flottavásárlók körében a vállalat egy helyet előre lépve a negyedik helyen zárt. A vállalati felhasználók is egyre inkább leteszik voksukat a környezetbarát, kedvező üzemben tartási költségeket jelentő öntöltő hibrid elektromos hajtás mellett. A magánvásárlók körében a Toyota a tavalyi évhez hasonlóan a harmadik legkedveltebb márka volt idehaza.

A Corolla önmagában, 2928 darabbal szegmensének harmadik helyén zárt, az ötajtós és kombi változatai által váltott Auris (1018 darab) modellel együtt ugyanakkor 3946 darabbal a Toyota dominálta a szegmenst.

Az új RAV4-re akkora volt a kereslet, hogy a gyártó egyszerűen nem tudott belőle eleget szállítani, az 1635 darab 2019-ben átadott modell azonban így is biztosította a szegmens második helyét a Toyota számára.

A Camry érkezése szintén felkavarta az állóvizet, a 2019-es szűkös allokáció miatt ugyanakkor csak 207 darab jutott Magyarországra. Jól szerepeltek a meglévő modellek is: a csupán az év végén frissülő C-HR 1688 darabbal a szegmensének második helyén végzett, akárcsak a Hilux 1315 darabbal. A Yaris 2232 darabbal a képzeletbeli dobogó harmadik helyére fért fel.

Bár a Toyota 2020-ra nem ígér olyan modellinváziót, mint amelyet a tavalyi évben tapasztalhattunk tőle, minden jel arra mutat, hogy ez az év is a világ legzöldebb autógyártójának további európai és hazai erősödését hozhatja. Hazai szinten nagy bővülési potenciált jelenthet a Toyota számára, hogy tavasszal érkezik a Proace City és Proace City Verso modell.

Legalább ilyen fontos tényező ugyanakkor az általános piac helyzet. Számos autógyártó néz szembe komoly kihívásokkal annak köszönhetően, hogy az új európai környezetvédelmi szabályozás miatt nem egy korábban népszerű modelljét egész egyszerűen le kell vennie a kínálatából.

Ezzel szemben a Toyota európai eladásainak már tavaly több, mint a felét tették ki a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modellek (az autógyártó prémium márkája, a Lexus esetén ez az arány még ennél is megdöbbentőbben magas, 96%).

Ezzel a piac legszélesebb, a haszongépjárműveket leszámítva gyakorlatilag minden szegmensét  lefedő hibrid modellkínálata révén a Toyota könnyedén teljesíti majd azokat az előírásokat, amelyek a többi gyártónak olyan nagy fejfájást okoznak.

Ismerje meg készletajánlatunkat!