Összesen 28 sportoló kapott eddig környezetbarát Toyota C-HR autót

A Toyota és a Magyar Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy a vállalat az eddigi 15 sportoló mellett újabb 13 olimpiai kerettag tokiói felkészülését segíti egy-egy hibrid elektromos Toyota C-HR autóval.

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert és a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota 2016-ban kötött nyolc évre szóló megállapodást a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal. A vállalat 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) platina fokozatú támogatója lett. Az együttműködés keretében autókkal, mobilitási szolgáltatásokkal és különféle megoldásokkal segíti az ötkarikás mozgalmat.

Az olimpikonok emberfeletti teljesítménye milliók számára szolgál példaként világszerte és hazánkban. Ezért is vagyunk hihetetlenül büszkék arra, hogy támogathatjuk az olimpiai eszmét  és a magyar sportolókat. Immáron összesen 28 hazai olimpikon felkészülését segítjük a környezetbarát hibrid C-HR modellekkel”, ismertette László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi divíziójának igazgatója.

A támogatói programba az alábbi 13 új sportoló került be:

  • Bicsák Bence (triatlon)
  • Bodonyi Dóra (kajak-kenu)
  • Csernoviczki Éva (judo)
  • Gyapjas Balázs (vitorlázás)
  • Kovács Sarolta (öttusa)
  • Kozák Luca (atlétika)
  • Krausz Gergely (tollaslabda)
  • Lőrincz Tamás (birkózás)
  • Magát Krisztina (súlyemelés)
  • Major Veronika (sportlövészet)
  • Mohamed Aida (vívás)
  • Tadissi Yves Martial (karate)
  • Vecsernyés Dávid (torna)

„Bízunk benne, hogy a sportolóink rendelkezésére bocsátott autók egyszerre jelentenek komoly segítséget az edzésekkel és versenyekkel kapcsolatos mobilitási kihívások megoldásában, és szolgálnak motivációul a tokiói kvalifikációhoz és az ottani minél jobb eredmények eléréséhez, amelyek okán egy egész ország lehet majd büszke rájuk”, fogalmazott dr. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.

A 2020-as tokiói Olimpia is különleges esemény lesz a Toyota számára. A japán vállalat számos elképesztő újdonsággal készül az eseményre. A szurkolók helyszínek közötti közlekedését 100 vadonatúj, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó, abszolút zöld, hidrogén üzemanyagcellás busszal támogatja a gyár. Míg a lelátókon való tájékozódást Toyota robotok segítik majd. Szóba került emellett az is, hogy az olimpiai lángot a Toyota repülő autójának prototípusáról gyújtják meg.

 

Shares
Share This