A prémium Lexus térnyerése
Az ACEA legfrissebb közleménye szerint Európában a Toyota luxusautó márkájaként ismert Lexus az egyetlen prémium márka, amely márciusban növelni tudta eladásait a tavalyi év azonos időszakához képest. A dízel hajtástól tömegével elforduló magán és vállalati flottavásárlók a környezetbarát hibrid elektromos autókban látják a dízel hajtás alacsonyüzemben tartási költségeit és az eladáskori magas maradványértéket kínáló alternatívát.
A Lexus az egyetlen olyan autómárka, amelynek minden modelljéhez elérhető a környezetbarát hibrid elektromos hajtás. Ráadásul a kompakt CT-t és a szedán IS-t kizárólag hibrid hajtással kínálja. Indokoltnak látszik ez az irány, hiszen az értékesített Lexus gépjárművek 98%-a hibrid hajtással került az utakra 2017-ben. A Lexus a piac legdinamikusabban növekvő szegmensében, a crossover szegmensben, az NX, az RX és a hamarosan érkező UX modellekkel van jelen.
Túlnyomó részt hibrid hajtással vásárolják az RC és LC sportkupékat is. Ugyanez a helyzet az LS zászlóshajó luxuslimuzin esetén is, míg a ma világpremierjét tartó új ES limuzin jó eséllyel szintén csak környezetbarát hibrid elektromos hajtást kínál majd. Nem véletlenül tartják a Lexust, a világ legzöldebb és legnagyobb hatású luxusautó márkájának.