BLOG

Egyedi fotósorozat készült a családi Proace-ről

Különleges művészeti projekt főszereplője volt a Proace City Verso

A Marie Claire magazin idén is meghirdette a tematikus fotópályázatát, amelynek témája ezúttal a „Tágítsd ki a teret!” mottó volt. Az idei pályázat főtámogatója a Toyota volt, amelynek vadonatúj modellje, a Toyota Proace City Verso önmagában is felel a felhívásban megfogalmazottakra. Éppen ezért a vállalat felkérte az elismert fotóművészt, Radisics Milánt, hogy versenyen kívül készítsen egy egyedi fotósorozatot a modellről.

A Marie Claire idei, a Toyota által támogatott tematikus fotópályázatára több mint 900 pályamű érkezett, amelyek közül elismert szakemberekből álló szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat.

Érdekesség, hogy a szakmai zsűri és a Marie Claire olvasóinak véleménye egybecsengett, így a közönségdíjat is Csákvári Péter fotósorozata vitte el.  A szakmai zsűri által legjobbnak tartott 20 fotósorozatot az Allee bevásárlóközpontban mutatja majd be a későbbiekben.

Legalább ilyen izgalmasra sikerült a nemzetközi szinten is elismert hazai fotóművész, Radisics Milán projektje is. A művész egyébiránt nem először dolgozott együtt az autógyártóval, egy évvel ezelőtt az akkor bemutatkozó Lexus UX-ről és Weisz Fanniról készített különleges hangulatú fotósorozatot.

A Toyota által Radisics Milán számára megfogalmazott brief nagyon egyszerű volt: szabadon engedni a fantáziát, és a művészet eszközeivel, újrafogalmazni a teret, ábrázolni annak kitágulását.

A fotós a különleges fényfestés technikáját választotta, hogy kitöltse a teret és látványosan bemutassa a színes, sokfunkciós, azóta már hazánkban is kapható járművet.

A fotózáson a Toyota egyik márkanagykövete, Király Viktor is a kamera elé állt. Külön aktualitást adott, hogy a nemzetközi szinten is ígéretes karrier előtt álló énekes és felesége éppen gyermeket várnak.

Utalva a babavárás izgalmaira a Király Viktorról készült, ciklámen és királykék színvilágú képnek Milán a “Lány, vagy fiú?” címet adta.

A fotózásról készült hangulatos werkfilm is készült:

Radisics Milán (52) Radisics Milán Budapesten élő szabadfoglalkozású fotós, művész, grafikus. A vizuális történeteiben kombinálja a képzőművészetet és a zsurnalisztikát. Képeivel folyamatosan kutatja az ember és a természet kapcsolatát és azok hatását a környezetre, akár a földről akár a levegőből. A fotós a National Geographic külsős munkatársa, többszörösen díjazott a hazai sajtó- és természetfotó pályázatokon.

[button link=”https://toyota-koto-hasznaltauto.hu/” color=”red” newwindow=”yes”] NÉZZE MEG KÉSZLETEN LÉVŐ SZALONAUTÓINKAT >>>[/button]

Ismerje meg készletajánlatunkat!