A TOYOTA GAZOO Racing színeiben versenyző Nasser Al-Attiyah – Mathieu Baumel páros nyerte a 44. Dakar-ralit, amelyet Szaúd-Arábiában rendeztek január elején.

A Toyota Hilux alapjaira épülő GR DKR Hilux T1+ versenyautóval versenyző páros 12 szakaszból hétszer dobogós lett, háromszor pedig szakaszgyőzelmet szerzett.

A márka számára külön öröm, hogy az Overdrive Toyota színeiben versenyző Yazeed Al Rajhi – Michael Orr páros harmadik lett a szaúd-arábiai versenyen.

Mostani győzelmével Nasser Al-Attiyah a negyedik bajnoki címét nyerte, ebből kettőt a Toyota színeiben versenyezve szerezte. A kitűnő sportlövő – autóversenyző 2019-ben is diadalmaskodott már a megmérettetésen egy Toyota volánjánál.

A 2020 óta Szaúd-Arábiába költöző viadalon az elmúlt két évben is nagyon közel volt a győzelemhez, vágya idén végre valóra válhatott. A páros a verseny nyitószakaszán, január 1-jén vette át a vezetést, majd ki sem engedte kezéből a vezető szerepet.

Az összetett győzelem felé vezető úton ezen kívül még két fontos szakaszgyőzelmet szereztek.

Nasser Al-Attiyah így nyilatkozott győzelme után: „Csodálatos érzés megnyerni a Dakart! Már az elejétől fogva vezettünk, és az egész verseny alatt sikerült kontrollálnunk a tempót, aminek köszönhetően elképesztő győzelmet tudtunk aratni. Szeretném megköszönni a TOYOTA GAZOO Racingnek és minden szponzorunknak a támogatást. Szeretnék köszönetet mondani csapatfőnökünknek és műszaki vezetőnknek, Glyn Hallnak is, hogy megépítette ezt a fantasztikus, új Hilux T1+ versenyautót.”

A győzelem az új, nagyobb kerekekkel és gumiabroncsokkal, nagyobb rugóúttal és az új Toyota Land Cruiser GR Sport modellt is hajtó, 3,5 literes, ikerturbós, V6-os motorral szerelt GR DKR Hilux T1+ fejlesztőcsapata számára is nagyon sokat jelent.

Giniel de Villiers és navigátora, Dennis Murphy számára a világ legkeményebb tereprally versenyének 2022-es kiírása számos csúcs- és mélypontot tartogatott. A dobogós álmaikról azonban egy törött olajcső miatt kellett lemondaniuk.

Mindezek ellenére a dél-afrikai páros tovább küzdött, megnyertek még egy szakaszt, és ötödikként zártak.

A Dakar egészen 2007-ig Észak-Afrikában zajlott, majd a 2008-as versenyt terrorfenyegetések miatt törölni kellett. 2009-ben költözött Dél-Amerikába az ikonikus megmérettetés, ahol egy évtizeden keresztül élvezhették a nézők és a versenyzők a lenyűgöző tájat és a kemény terepet.

2020-ban rendezték meg először Szaúd-Arábiában a versenyt, 2022-ben 4261 kilométernyi mért szakaszt kellett megtenniük a csapatoknak a közel-keleti országban.

 

Shares
Share This