Az Ichiban japánul azt jelenti: “Első számú”. Ez a neve annak a díjnak, amivel a Toyota, azokat a hivatalos Toyota márkakereskedéseket jutalmazza, akik a legmagasabb szinten vívják ki ügyfeleik megbecsülését. Idén 32 európai ország 2500 márkakereskedése közül 44 vehette át a rangos Ichiban Díjat.

A legjobb magyarországi Toyota márkakereskedésnek járó elismerést idén is a Toyota Koto Autóház kapta. Sorozatban negyedszer, összesen pedig nyolcadik alkalommal (2009, 2012, 2015, 2016, 2018, 2019, 2020, 2021).

A díjátadó 2021-ben rendhagyó módon zajlott. A végeredményt online hirdették ki, a díj pedig házhoz érkezett. Az online díjátadón Didier Gambart, a Toyota európai értékesítésért, marketingért és ügyfélélményért felelős alelnöke a következőképpen méltatta a győzteseket. “Ez a 44 Toyota márkakereskedés igazán komoly erőfeszítéseket tett az ügyfelekért, így alaposan rászolgáltak az elismerésre. Ezekben a nehéz időkben is állhatatosan szolgálták ki ügyfeleinket, kiváló szolgáltatásokat és remek ügyfélélményt nyújtva. Emellett a közösség iránti elkötelezettségüket is bebizonyították, segítve a járvány ellen küzdő szervezeteket. Gyorsan az új körülményekhez igazították munkájukat és az ügyfelekkel folytatott együttműködést – mind a valós, mind a digitális környezetben.”

A díjat Csörgő Zsolt TCE vevőszolgálati igazgató adta át Sándor Zoltán és Tóth László tulajdonosoknak

László Richárd, a Toyota Central Europe Magyarországért felelős igazgatója így fogalmazott: „Jelzésértékű, hogy a Toyota épp abban az időszakban vette át a piacvezető pozíciót Magyarországon, amikor az ügyfelek legmagasabb színvonalú kiszolgálása, és az ezzel kapcsolatos kreatív megoldások különösen felértékelődtek. Az Ichiban Díjat idén sorozatban a negyedik, összesen pedig a nyolcadik alkalommal kiérdemlő és ezzel történelmet író Koto Autóház ügyfélközpontú megközelítése még a Toyota kimagaslóan sikeres és elkötelezett hazai márkakereskedői hálózatán belül is példaértékű. Az elismerés a Koto Autóház minden munkatársának közös sikere, az ő kimagasló munkájukat és elkötelezettségüket dicséri, a mostani példa nélküli piaci helyzetben pedig különösen büszkék lehetnek az idei év legjobb magyarországi Toyota márkakereskedése címre.” 

Tóth László a Koto Autóház tulajdonos ügyvezetője a díj kapcsán fontosnak tartotta elmondani: ,,Felemelő érzés a legmagasabb Toyota elismerésben részesülni, amit az ügyfelek elégedettségével érhetünk el. Éppen ezért felelősségteljesen is gondolunk a nyolcadik Ichiban Díjra. Tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, de kaposvári és nagykanizsai márkakereskedésünkben is naponta törekszünk a szakmai fejlődésre, csiszoljuk a cégkultúrát, és próbálunk vigyázni az emberi kapcsolatainkra.”

A Koto Autóház mögött sincs könnyű időszak. Ilyenkor különösen értékes a rengeteg szeretet és elismerés, amely az ügyfelek felől érkezik. 2021-ben nyolcadik alkalommal lehettünk Magyarország legjobb, Ichiban Díjas márkakereskedése. Ezúton is hálásan köszönjük a bizalmat! Nagykanizsai csapatunk Jerusalema táncával kívánjuk, hogy a mosoly gyógyír legyen a bánatra és mindenki számára erőt adjon újabb kihívásokhoz!

NÉZZE MEG KÉSZLETEN LÉVŐ SZALONAUTÓINKAT >>>

Shares
Share This