Címvédésre készül a 2019-ben a története legjobb szezonját produkáló csapat

Az első idei megmérettetés a 2020-as Dakar, amelyen a tavalyi címvédő Nasser Al-Attiyah – Mathieu Baumel páros mellett a Toyota Gazoo Racing színeiben ott van a kétszeres Forma-1 és egyszeres WEC világbajnok Fernando Alonso is.

2019-ben a motorsport tevékenységének aranykorát élő Toyota mindent vitt: megnyerte a legendás Dakart és a Hosszútávú Világbajnokságot (WEC). Emellett diadalmaskodtak a  legendás Le Mans 24 órás versenyen és a Rally Világbajnokságon (WRC) is egyéni világbajnoki címet ünnepelhettek. A következő nagy cél az idei Dakar megnyerése.

A TOYOTA GAZOO Racing arra törekszik, hogy egyre jobb autókat készítsen.  Ennek jegyében a Hilux legújabb változatán számos fejlesztést végeztek a 2019-es Dakar Rallyra. 2019-ben a futómű mellett a Hilux összes más alrendszerét is továbbfejlesztették.

Az első nap (január 5.) – A TOYOTA GAZOO Racing mind a négy legénysége sikeresen teljesítette az eseménydús nyitószakaszt Szaúd-Arábiában. A versenyzők Jeddahból Al Wajh irányába észak felé haladtak a Vörös-tenger partján. Az összesen 752 kilométeres útvonalon volt egy 319 kilométeres speciál szakasz is, amelyet a részvevők a változatos terepviszonyok miatt „mini-Dakarként” emlegetnek.

A második nap (január 6.) – Giniel de Villiers és Alex Haro, a TOYOTA GAZOO RACING versenyzői győztek második szakaszon. Nehéz kezdés után végül 3 perc 57 másodperces előnnyel sikerült elsőként célba érniük az Al Wajh-Neom útvonalon.

A harmadik nap (január 7.) – Fernando Alonso és Marc Coma eddigi legjobb Dakar Rally szereplésükkel negyedikként értek célba az 504 kilométeres etap végén, így ők lettek a legjobban teljesítő GAZOO Racing legénység.

A negyedik nap (január 8.) – A tavalyi Dakar Rally győztes Nasser Al-Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel sikeresen teljesítette az embert próbáló 453 kilométeres 4. szakaszt Neomtól Al Uláig. Idejük alig 2 perc 26 másodperccel maradt el a győztestől.

Az ötödik nap (január 9.)- A 2020-as Dakar Rally mezőnye Al Ulától északnyugatra tartott tovább, majd Ha’il városa felé az 564 kilométeres 5. szakaszon, amiből 353 kilométert tett ki a speciál szakasz. A legénységek hatalmas sziklák és homokdombok között autóztak. Nasser Al-Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel sikeresen teljesítette az újabb embert próbáló szakaszt, összetettben továbbra is a második helyen állnak.

Giniel de Villiers és navigátora, Alex Haro összetettben továbbra is őrzik a hetedik helyet, 46 perc 26 másodperccel lemaradva az első helytől. Megőrizte pozícióját és továbbra is a nyolcadik helyen áll Bernhard ten Brinke és navigátora, Tom Colsoul is, 1 óra négy perc 54 másodperccel lemaradva az első helyen állótól.

Két helyet lépett ugyanakkor előre Fernando Alonso és navigátora, Marc Coma, akik az ötödik nap végére a tizennyolcadik helyen állnak.

Mi jön még? A hatodik napon ismét változik a táj, hiszen újra a homok dominál a 477 kilométeres szakaszon, aminek a végén jól megérdemelt pihenő várja a csapatokat Rijádban. Itt a javítások elvégzésére is lehetőség nyílik.

A pihenőnapot követő első szakasz egyben a leghosszabb is lesz január 12-én. A versenyzőknek Rijádból Wadi Al Dawasirba kell eljutniuk, ami 546 kilométeres távot jelent igen változatos terepen, így a navigátorokra nagy felelősség hárul majd a homokdűnék között. A nyolcadik napon ismét egy 477 kilométeres hurok következik Wadi Al Dawasirból indulva.

Shares
Share This