BLOG

XXXIII. Nyári Olimpia a Toyotával – Szabó Péter egykori olimpikon beszámolója

Szabó Péter, a Toyota Koto Autóház kaposvári szalonvezetője életében másodszor járt olimpián. Először 1988-ban Szöulban, ahol a 200 méteres férfimellúszó versenyszámban döntőt úszott. Másodszor pedig most, Párizsban.

A szöüli döntőről készült videót Sergio Lopez Miro spanyol származású egykori úszó, aki Amerikában Péter edzőtársa volt, tette közzé Facebook oldalán. Együtt úsztak az olimpiai döntőben is, amelyben Sergio bronzérmes lett és magyar aranyérem született Szabó „Joe”-nak köszönhetően. Péter 8. helyen ért célba.

Szabó Péter a legfelső pályán úszott a 36 évvel ezelőtt rögzített úszódöntőben.

Mi, itt Koto Autóházban ma is nagyra értékeljük és büszkék vagyunk Szabó Péter kitartására és eredményeire!

Szabó Péter (Kaposvár, 1968. május 17. –) magyar úszó olimpikon. 1977-ben a Kaposvári Rákócziban kezdett úszni. 1982-ben tagja volt az IBV-n második helyezést szerző 4 × 100 méteres vegyesváltónak. 1983-ban a BVSC sportolója lett, ebben az évben szerezte első érmét a felnőtt magyar bajnokságon. A következő évben ifjúsági Európa-bajnok lett 200 méteres mellúszásban. 1985-ben a felnőtt EB-n 5. volt 200 méter mellen. Ugyanebben a számban az 1986-os világbajnokságon 13., az 1987-es úszó-Európa-bajnokságon hatodik, az 1988. évi nyári olimpiai játékokon nyolcadik helyezést szerzett.

Péter 2024-ben a párizsi olimpiai ötkarikás játékokra a Toyota delegációjával utazhatott, képviselve a Koto Autóház csapatát. A párizsi útján készített fotóival illusztráljuk beszámolóját.

Az utazás

A Toyota a 2024-es XXXIII. Nyári Olimpia mobilitási partnere. Jellemzően hidrogénhajtású járművekkel közlekedtünk. Már a reptéren hidrogénhajtású buszok vártak bennünket. Este eleve megfogott a hangtalan, hidrogénhajtású katamarán, amellyel a Szajnán közlekedtünk. Csodálatos utazás volt, suhanva a vízen, látva a fényben pompázó Eiffel-tornyot, meghallva a természet és a város távoli zaját.

A Toyota ház

A Toyota háza a fejlesztések otthona. Attól különleges, hogy a kiállító- és előadótermekben a Toyota tervezőinek munkáit részletesen is megismerhetik a látogatók. Itt látható minden olyan eszköz, amely már a jelenben elkészült, a környezettudatosságról, a fenntarthatóságról, de a Toyota jövőképéről szól. Büszkén nézhettünk Toyota támogatással felkészült Rasovszky Kristóf úszónk kiállított fotójára, aki később olimpiai bajnoki címet nyert Párizsban a Szajnában rendezett 10 kilométeres nyílt vízi úszásban.

Tesztpályán

A második napon egy Párizs közelében lévő tesztpályán ismerkedhettünk meg a Toyota legújabb fejlesztéseivel. A kedvencem a dakaros Hilux lett, amellyel még 8 métert repültünk is….

A mobilitási parkban

A Toyota rendkívül sok forrást összpontosít a mozgáskorlátozottak számára kifejlesztett eszközökre, amelyek javíthatják az életminőséget. Munkám során is tapasztalom, hogy csak egy az önálló közlekedéshez szükséges rámpa is, mekkora segítséget nyújthatna a kerekesszékben közlekedők számára. A Toyota új mobilitási eszközeiről itt írtunk bővebben. >>>

Az atlétikai stadionban

Életemben először voltam atlétikai versenyen. Azonnal megérintett a miliő. Lenyűgöző látvány volt már az érkező hömpölygő a tömeg is, az a rengeteg sportot szerető ember, akik az atlétikai stadionba érkeztek az első selejtezőkre. Teltházzal, csaknem nyolcvanezren együtt és önfeledten ünnepeltük a sportolókat. Az 1500 méteres férfi futók versenyét láttuk. Olyan tempót diktáltak, amelyet megértünk követni a telefonunkkal egy-egy felvétel készítésekor.

A magasugrók és a kalapácsvetők versenye is 10-20 méterre zajlott előttünk.

Hallottuk az olimpia hangját. Éreztük a verejték illatát, közelről láttuk a megfeszült izmokat, ahogy mindent beleadva a cél lebegett a versenyzők szeme előtt.

Az uszodában

Az uszodában rögtön előjöttek belőlem az emlékek. 36 évvel ezelőtt sportolóként óriási felelősséget, nyomást éreztem, hogy meg tudjam mutatni, mennyi munkát tettem a felkészülésbe. Csak a célra fókuszáltam, hogy ki tudjam hozni magamból a legtöbbet. Most mindenre  figyelhettem. Az úszásnál az első száz után megmondtam, milyen eredmények születnek.

Felemelő élményt nyújtott az is, hogy a Magyarország-Japán vízilabdamérkőzésen élőben szurkolhattam a csapatunknak.

A rendezésről

Az utazás előtt kissé fenntartással gondoltam arra, hogyan lehet ennyi embert viszonylag gyorsan és biztonságosan a célállomásokra terelni. De minden nagyon profi volt. Kétpercenként fegyveres rendőröket láttunk, ami ilyen tömeg láttán biztonságot adott, a kordonok közt nem voltak csellengők, vagy türelmetlenkedők, csak önfeledten mosolygók, a sport ünnepére érkező nézők. Az ellenőrzési pontokon való átjutás a jegyek és a táskák átnézése is nagyon gördülékenyen ment, igaz, komoly létszámmal kezelték.

Az olimpia valóban népünnepély. Az utazásunk minden percét élveztem. Valószínű a rendezésnek és a kiváló Toyota szervezésnek is betudható, hogy az egész kint tartózkodásunk alatt az idő megszűnt létezni.

A Toyota bajnok ajánlatai azonban még időszerűek:

TOYOTA BAJNOK AJÁNLATOK MAGÁNSZEMÉLYEK SZÁMÁRA >>>

TOYOTA BAJNOK AJÁNLATOK CÉGEK SZÁMÁRA >>>

 

Ismerje meg készletajánlatunkat!